- Archívumból - | |
Az elrejtett baba | |
Írta: Draskóczy Gábor, 2008-10-08 | |
Gábor bevágta az ajtót maga mögött és elvonult a szobájába. Ma sem tehetem azt amit akarok. Már megint a nyakamba varrták Juditot, hogy délután vigyázzak rá. - dühöngött magában. A szülõk mögött nemsokára becsukódott az ajtó, és Gábor lett a fõnõk otthon. Eleinte jól ment minden, mert Judit aludt. Félóra olvasás után Gábor arra riadt, hogy valaki ordít. - Mama! Mama! Mamaaaaaa! - visszhangzott az egész lakásban. Biztosan szomjas. - villant át Gábor agyán. Kelletlenül lökte oda a cumit Juditnak, majd ismét belebukott a regénybe. - Gáboj! Gáboj! Gáááboooj!- próbálkozott újból a húga. Gábor úgy tett, mintha nem is hallaná. - Pápá! Páápááá! - hangzott a következõ kérés, de süket fülekre talált. Judit unalmában Gábort kezdte dobálni, de nem találta el. Amikor a babájával célzott, sikerült fejbe kólintania a bátyját. Gábor dühösen a nyitott ablakon keresztül kihajította a babát a kertbe. A mécses azonnal eltörött, és Judit addig üvöltött, míg Gábor fel nem kelt és ki nem ment a kertbe a babáért. A fiú dühében beletaposta a földbe a rongybabát, melynek az oldala kihasadt, és a búzamag, amivel megtöltötték kezdett kiperegni belõle. - Mit tegyek? Szétszakadt a baba. Be kell vallanom a szüleimnek, hogy megtapostam. Riadt tekintete az ásóra esett. Ásd el a kert végében, és senki sem fogja megtudni! - súgta valaki halkan Gábor fülébe. A gondolatot a tett követte. Judit még akkor is a baba után sírdogált, amikor a szülõk hazaérkeztek. Az egész család térden csúszva kereste a babát, de nem találták sehol. Egy-két nap, és mindenki elfelejtette a babát. Gábor is egyre kevesebbet gondolt a történtekre. Néhány hónap múlva, amikor az édesanya a tavaszi munkákat végezte a kertben, bekiabált a fiáért a lakásba. Gábor gyanútlanul állt meg a csodálkozó édesanyja mögött. A földön egy baba alakú fûcsomót vett észre. Amikor az édesanyja az ásóval megpiszkálta, a baba anyagának foszlányai kerültek ki a föld alól. Nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jõne; és oly titok, amely ki ne tudódnék. (Mt 10,26) - idézte édesanya Jézus szavait. Gábor szívében nagy harc indult meg. Estére megszületett benne az elhatározás. Beosont az édesapja dolgozószobájába és bevallott neki mindent. Elmondta azt is, hogy nem akarja tovább rejtegetni a bûneit, hanem szeretné, ha Isten megbocsátana neki. Hiszi, hogy az Úr Jézusnak meg kellett halnia az õ bûneiért, hogy õ Isten gyermekévé lehessen. Mindketten meghajtották a fejüket és Gábor elcsukló hangon a következõt mondta: Úr Jézus! Tudom, hogy a bûneim elválasztanak Tõled. Köszönöm, hogy magadra vállaltad a büntetést, amit én érdemelnék meg. Kérlek, bocsáss meg nekem, és ajándékozz meg új élettel, hogy mától veled élhessek, téged követhesselek. Köszönöm, hogy meghallgattál. Ámen.
1998. 10. Draskóczy Gábor
|