Egy kis faluban vagyok tanító néni. Kedvenc tantárgyam a matematika. Tudom, hogy sokan közületek nem szeretik. Én azért szeretem, mert szigorú törvényszerûségek érvényesülnek benne. Például a kivonásnál, ha tíz almából elveszek hetet, akkor biztos hogy három marad, és nem lesz belõle tizenhárom. Ha egy (pozitív) számból kivonok egy másik (pozitív) számot, akkor a végeredmény biztosan kisebb szám, mint az eredeti. Vajon minden területen igaz ez?

Néhány évvel ezelõtt egy nyáron elhatároztam, hogy minden pénzemet félreteszem, hogy egy játékot megvehessek.  A szükséges összeg már majdnem együtt volt, amikor egy ismerõsünk elhívott Ausztriába, hogy barátnõje költözésénél segítsek. Nagyon örültem az utazásnak, de legjobban annak a zsebpénznek, amit szüleimtõl kaptam. Két napi kemény munka után készen lettünk a csomagolással. Alig vártam már a pillanatot, hogy hét testvéremnek ajándékot vásárolhassak kevés kis pénzembõl.

Családunkban az a szokás, hogy ha valaki külföldre utazik, akkor meglepi a többieket egy kis ajándékkal. Én is nagy izgalommal indultam el és „vásároltam" mindenkinek egy csekélyke meglepetést.

Amikor mindent kifizettem, örömmel vettem észre, hogy mindenkinek van ajándékom és még maradt pénzem a kívánt játékra. Izgatott voltam, és már képzeletben láttam is testvéreim arcát ahogy velem együtt örülnek új játékomnak. Hirtelen eszembe jutott, hogy nõvéremnek elfelejtettem  a születésnapjára valamit adni.

Alkudozni kezdtem magammal. Ha neki egy olcsó, jelképes ajándékot vennék, akkor marad az oly nagyon áhított játékomra is pénz. Válogatni kezdtem a levélpapírok között. Találtam egy gyönyörût, amely nagy örömöt szerezne nõvéremnek, de felemésztené az összes pénzemet. Volt azonban ott olcsó, csúnyácska is. Mindkettõt a kezemben tartva beálltam a pénztár sorába.  Viaskodtam önmagammal. Mondjak le a magam kívánságáról, hogy nõvéremnek értékes ajándékot adjak, vagy vegyem meg a hitványat, hogy az én kívánságom is teljesülhessen. Jaj de nehéz volt döntenem. Önmagam kívánságát kellett legyõznöm. Végül egy határozott mozdulattal a drágábbat tettem a pénztáros elé. Boldog voltam, mert felrémlett elõttem nõvérem ragyogó arca, de szomorú is, mert nem teljesült dédelgetett álmom.

Amikor kiléptem a boltból a kísérõm odalépett hozzám és megköszönte a segítséget. Induláskor a költözõ misszionárius néni, akinek segítettünk, búcsúzás közben egy borítékot nyomott a kezembe.

Tudjátok mi volt benne?

Ötszöröse annak a pénznek, amibe a vágyott játék került.

Isten matematikája más, mint a miénk. „Van olyan aki bõven adakozik, és annál inkább gazdagodik" Példabeszédek 11,24.

Imádság: Köszönöm Úr Jézus, hogy segítettél legyõzni kívánságomat, és így másnak örömöt szerezhettem. Ámen.

 2002. szeptember 11.                                                                       Draskóczy Hanna