Nyolc okot szeretnék felsorolni annak alátámasztására, hogy már kisgyermekkorban el kell kezdenünk hirdetni nekik az örömhírt.

1. Jézus a Máté 18, 1-14 szakaszban a kisgyermekekrõl azt állítja, hogy (lelkileg) elveszettek. Egy példázatot mond el száz bárányról, amelyek közül egy elveszett, de a pásztor elment, hogy megkeresse azt. Jézus a következõ kijelentésével aktualizálja a hallottakat: „Ugyanúgy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül." (14.vers) A Szentírás máshol is ír arról, hogy születésünktõl fogva bûnös természetünk van (Zsolt 51,7 és 58,4). A szülõk tapasztalata is azt támasztja alá, hogy nem kell a gyermeket megtanítaniuk a rosszra, mert az sajnos bennük van. Hasonlítanak arra az almára, amely kívülrõl tökéletesnek látszik, de ha beleharapunk, csodálkozva tapasztaljuk, hogy kukacos. Mielõtt az alma kifejlõdött volna, a pete már a virágra került. Kívülrõl még hamvasnak látszik, de belül már kukacos.

2. Jézus azt is állítja ebben a szakaszban, hogy a gyermekek megmenthetõk. Hihetnek Jézus Krisztusban üdvözítõ hittel. „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem..."(Máté 18,6) - olvassuk Jézus szavait. Sokan helyeslik azt, hogy a gyermekeket tanítani kell bibliai történetekre, énekekre, aranymondásra, erkölcsre stb, de korainak tartják azt, hogy az evangélium részeként abban is segítsük õket, hogy bûnbánattal és hittel Jézus Krisztust az életükbe fogadják. Egyesek abban látják ennek akadályát, hogy a gyermek értelmileg képtelen felfogni Isten dolgait. Jézus azonban ezt mondja: „Hálákat adok néked, Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted." (Lukács 10,21) A tapasztalat is azt mutatja, hogy már kisgyermek korban is megmenthetõk a gyermekek. Zinzendorf gróf négy éves korában fogadta életébe Jézus Krisztust.

3. A gyermekek nyitottak arra, hogy befogadják az evangéliumot. Jézus mondja: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába." (Máté 18,3) Nem nekik kell felnõtté válniuk, hanem a felnõtteknek kell a gyermekhez hasonlóvá lenniük, hogy bemehessenek a mennyeknek országába. A gyermekkor a legalkalmasabb idõ arra, hogy valaki hitre jusson. A gyermek érdeklõdõ, mindent kész befogadni, megtanulni; van ideje meghallgatni az üzenetet; hisz, nincs még tele kételyekkel; alakítható, formálható az élete. A gyermek mint egy száraz szivacs bármit magába szív. Ha mi nem hirdetjük nekik az evangéliumot, akkor védtelenül kiszolgáltatjuk õket azoknak a tanításoknak (okkultizmus, New Age, TV stb.), amelyek gyermekeink lelkét mérgezik.

4. Isten nem csak az örök kárhozattól szeretné az embert megmenteni, hanem azt akarja, hogy egész életében neki szolgáljon. Ehhez az szükséges, hogy már gyermekkorától kövesse Jézus Krisztust. Spurgeont egyik barátja arról kérdezte, hogy mi volt az aznapi evangélizáció eredménye.

- Isten két és fél életet megmentett. - hangzott Spurgeon válasza.

- Szóval két felnõtt és egy gyermek tért meg? - kérdezte a barát egy rövid           gondolkodás után.

- Nem! Két gyermek és egy férfi, mert a felnõtt már a fél életét elvesztegette Krisztus nélkül!

Corrie ten Boom 86 éves korában halt meg. Milyen jó, hogy valaki komolyan  vette õt öt éves korában és Krisztushoz vezette, mert így 81 évig szolgálhatott az Úrnak.

5. A gyermekektõl függ a jövõ. A 78. Zsoltár eleje arról beszél nekünk, hogy hirdetnünk kell Isten Igéjét a következõ nemzedéknek, „hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, amelynek szíve nem volt szilárd, és lelke nem volt hû Isten iránt." Ha nem hirdetjük nekik az evangéliumot, akkor olyanok lesznek mint apáik, ha viszont sok gyermek megtér az evangélium hatására, akkor megváltozhat az egész társadalom. Attól függ a jövõnk, az életünk minõsége, hogy az orvosok, rendõrök, bírák, tanárok, miniszterek stb. között hány átadott életû hívõ ember lesz. Amikor Isten lelki ébredést adott egy nép életében (Luther, Kálvin, Wesley, Spurgeon, Moody stb.), akkor a társadalom is megváltozott. Az egyház, a gyülekezet jövõje is attól függ, hogy végezzük-e ezt a missziói munkát.

6.  Jézus magához hívja a gyermekeket, mert szereti õket. Jézus ritkán gerjedt haragra, de amikor a tanítványok meg akarták akadályozni, hogy a gyermekek hozzá jöjjenek, akkor megharagudott rájuk. Mi azzal tudjuk távol tartani a gyermekeket Jézustól, ha nem hirdetjük nekik a megtérés evangéliumát. Õ mondta: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el õket; mert ilyeneké az Istennek országa."  (Márk 10,14)

7. A szülõk is megszólíthatók az evangélium üzenetével a gyermekek által. Napjainkban egy olyan generáció lett szülõvé, amelynek legtöbb tagja nem hallotta Isten örömüzenetét. Ha az õ gyermekeik megtérnek, az evangélium elöl elzárt területre (a családjukba) viszik Isten Igéjét. Isten csodáit láthatjuk abban, amikor a gyermekek élete és szavai által szólítja meg a szülõket. A Biblia is beszámol egy hasonló esetrõl, amikor egy hívõ kisleány bizonyságtételére felnõttek (nem a szülõk) az élõ Istenbe vetett hitre jutottak. (Naámán - 2Királyok 5)

8. Isten parancsa, hogy hirdessük az evangéliumot a gyermekeknek. Ez nem a mi kedvünktõl függõ feladat, hanem Isten parancsa minden hívõnek. „... megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat." (Zsolt 78,5) Ha az elõzõ hét logikus és biblikus érv nem szólna is az evangélium hirdetése mellet, ez az egy is elég lenne ahhoz, hogy ezt tegyük, mert Isten megparancsolta.

Amikor a gyermek-evangélizációra gondolunk, elõször a sajátjaink vagy a gyülekezetbe járók jutnak eszünkbe. Nekik is be kell fogadniuk Jézus Krisztust az életükbe. A missziói parancs azonban szeretné kiszélesíteni a látókörünket. „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek." (Márk 16,15) A missziói megbízatásunk tehát az, hogy kilépve a gyülekezeti helyiség ajtaján szólítsuk meg a gyermekeket Isten örömüzenetével.