- Archívumból - | |
Az öreg doktor bácsi | |
Írta: Draskóczy Gábor, 2008-10-08 | |
Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak. Kolossé 3,20. Nelly morogva engedelmeskedett Édesapjának. Szeretett volna tovább olvasni, de azután mégis engedett a kérésnek és elindult a postára. A ház sarkánál a doktor bácsiba ütközött, aki éppen Nelly beteg édesanyjánál volt. - Gyere ülj be a kocsimba, úgyis a posta felé megyek. - szól barátságosan a bácsi. Ahogy elindultak, a doktor bácsi az életérõl kezdett mesélni. - Tízen három éves voltam, amikor az osztálytársaimmal elhatároztuk, hogy az elsõ kánikulai napon elmegyünk a tóra fürdeni. Végre elérkezett a nagy nap. Futva tettük meg a negyven perces utat az iskolától a tóig. Már majdnem odaértünk, amikor az úton szembetalálkoztam az édesapámmal, aki egy nagy csomagot cipelt a postára. Éppen letette és megpihent. - Jancsi! Kérlek vidd el ezt a csomagot a Postára. - lihegte. Elsõ gondolatom az volt, hogy ellent mondok neki. Valószínû, csalódott képet vágtam. Azután eszembe jutott, milyen nehezen szedte mostanában a levegõt. Valami a torkomra fojtotta az ellenkezés szavát. - Viszem édesapám, - mondtam. - Ne várjatok fiúk ma rám, - kiáltottam a pajtásaimnak. - Köszönöm Jancsi. Sajnálom, hogy ma lemaradsz a fürdésrõl. Magam akartam elvinni, de nem érzem jól magamat. Egy darabig még jött velem, hogy elmagyarázza mit kell tennem. Mikor aztán megfordult, hogy haza menjen, vállamra tette a kezét és úgy mondta újra: Köszönöm Jancsi, - és hozzátette: mindig hûséges fiam voltál. Rohantam a városba és utána haza. Közel érve a házunkhoz, néhány szomszédot láttam az ajtónk elõtt állni. Laci bácsi elém jött és könnyes szemmel mondta: "Édesapád holtan esett össze, éppen amikor hazaért..."
- Nelly, - folytatta a doktor bácsi - megöregedtem azóta, de Istennek sokszor megköszöntem már, hogy édesapám utolsó kérését nem ráztam le magamról és ezért mondhatta nekem utolsó szavával: "Mindig hûséges fiam voltál!"
Nelly futott hazáig a postáról. Nagy megkönnyebbüléssel látta, hogy édesapja a kerti lugas alatt olvas. Odafutott hozzá, átölelte nyakát és sírva mondta: - Nagyon bánt, hogy az elöbb olyan dacos voltam. Bocsáss meg édesapám.
Este a következõt mondta Mennyei Atyjának: Édesatyám! Segíts abban, hogy duzzogás és morgolódás nélkül tudjak engedelmeskedni szüleimnek. Köszönöm, hogy még nem szólítottad õket magadhoz. Ámen!
1999. 06.07. Draskóczy Gábor
|