- Archívumból - | |
Mi a legdrágább? | |
Írta: Ambrus Gábor, 2008-10-08 | |
Amikor hazamegyek, sokszor bosszankodom amiatt, hogy a postaládám tele van reklámmal. Mindenki arról szeretne meggyõzni, hogy az õ portékája nélkül boldogtalan leszek. Azt szeretnék, hogy azonnal rohanjak, és gondolkodás nélkül vásároljam meg a felkínált terméket, mert ezzel bombajó üzletet csinálok. Sokszor az is bosszant, hogy nem hajíthatom az egész paksamétát a szemétbe, mert közötte fontos levelek is rejtõzködhetnek. Ha nem akarom a fontos üzenetet elveszíteni, akkor kénytelen vagyok gondosan különválogatni a jót a rossztól. Ki segít a gyermekeknek a „szortírozásban"? Az Örömhír klub, egy lakásban, iskolában, esetleg a kórházban szervezett rendszeres foglalkozás, ahol a tanítók abban segítenek a gyermekeknek, hogy szét tudják válogatni az értéktelen, becsapós „reklámszöveget" az igazi értéket képviselõ, fontos üzenettõl. Mind ezt Isten szava, a Biblia alapján teszik. A következõ beszámoló olyan gyermekekrõl szól, akik Örömhír klubba járnak, és úgy tûnik, tanultak ott valamit. (DG)
„Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt elõtted, hanem az én mennyei Atyám..." (Máté 16, 17)
A szülõk már az elõszobában toporogtak és biztatták a kicsiket: „Gyere fiam, majd otthon befejezed". Az alkotásvágy azonban hajtotta a kis gyülekezetet. Kis figurák készültek tojástartóból: tyúkok és kutyusok. A szülõk büszkén szemlélték gyermekeik igyekezetét. Voltak, akik bekapcsolódtak a munkába, bejöttek a szobába és segítettek „utazóképessé" tenni a mûveket. Lassan mindenki befejezte a munkát. Elbúcsúztunk. Véget ért az Örömhír klub. Egy kisfiú még maradt, velünk együtt jár uszodába. Úszás után, a gyermekek unszolásának engedve engedélyeztük az esti játékot. Így a három lurkó: Donát, Máté és Márk visszatért a fõhadiszállásra. Játszottak... Amikor a takarítással és rendrakással voltam elfoglalva, megütötte a fülemet, amint Máté kérdezgeti a kicsiket, õk, pedig versengve felelnek. Bibliai vetélkedõt rendezett nekik a nagyobbik fiam. Az órán tanultakat próbálták feleleveníteni. Aki jól felelt, kisebb nagyobb ajándékot kapott. Aznap a Szavak nélküli könyv üzenetét mondtam el nekik - amelyben a színek segítségével az Isten és az ember világa tárul elénk. Megtanultuk, hogy Isten szól hozzánk a Biblián keresztül. Emlékeztek rá, hogy az arany a gazdagság, az uralkodás szimbóluma. Ekkor felhangzott egy kérdés. Erre ösztönösen felkaptam a fejemet. - Biztos ismeritek ezt a jelenséget, amikor az ember tesz-vesz, gyakorlatilag nem figyel semmire, saját gondolatai kötik le a figyelmét. S mégis a külsõ világból beszûrõdõ különös zaj, vagy egy ismerõs név hallatán, kizökken a saját világából. Így történ ez velem is. Elhangzott egy kérdés: „Mi a legdrágább dolog a világon?" Becsapós kérdés - gondoltam. És a felelet - a választ a vendég kisfiú, szinte gondolkodás nélkül vágta rá:
„Az Isten szeretete."
Isten szeretete a legdrágább dolog a világon. Belevilágított ez a kijelentés abba a téli estébe. Boldogság töltötte be a szívemet. Isten különös ajándéka volt ez.
Mindenható Édes Atyánk! Kérünk, add, hogy tanuljunk ettõl a gyermektõl. Kérünk, légy kegyelmes hozzánk, hogy soha el ne feledjük, ki vagy nekünk. Az élet forgataga, a kísértések ne tudják kiragadni a szívünkbõl - ennek a kisfiúnak a szívébõl sem - a te szeretetedet. Ámen.
„Ne gyûjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyûjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is." (Máté 6, 19-21)
Ambrus Gábor
|