- Archívumból - | |
A kis „szerecsenykirály” | |
Írta: Deméné Magdi, 2008-10-08 | |
„Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa." Máté 19,14
Reggel Nyolc órától félkilencig beszélgetés, ének mesélés van az osztályomban. Szeretik a gyerekek. A beérkezés izgalmas, forgalmi dugók, zajháborúk forgatagából itt a szõnyegen ülve megpihennek. A mennyei Atyáról énekelek nekik, aki szereti az erdõket, s a réteket, és fõleg a gyerekeket. Marcell tágra nyílt szemmel figyel, mokány, izmos kis legényke, a hangja szép dörmögõ fiúhang. Ám ahogy énekel, az csoda. A szeme énekel a legjobban. Szürkéskék szemében annyi szomorúság lapul, a család, az anyai simogatás hiányáról árulkodik. A legdrágább autóval hozzák, a legmodernebb holmik vannak rajta, ám mindig szerény, és szomorú ez a kisfiú. Tudja az éneket, lelkesen fújja, tudom, hogy szívével énekel. Boldog vagyok. Egy hét múlva Egy jólöltözött, elegáns fiatalember kér tõlem beszélgetést. Sajnos csak néhány perce van, mert várja az üzlet. Nem szeretné, ha a fia ezeket az énekeket tanulná, mert otthon is ezeket énekli játszás közben. Tudomásul veszem kérését, megígérem, hogy figyelek a szülõi kérésre. Néhány hónap múlva Karácsonyra készülünk, a mûsorhoz válogatjuk a szereplõket. Marcell lett a „szerecsenykirály". A jászol elé leborulva ragyogó szemmel adja át az ajándékot. A készülõdés izgalmában egészen elfelejtettem, hogy ezt neki nem szabad, hiszen megígértem... Mielõtt megszólalhattam volna, a barátja, Robi rám néz, és ezt mondja. „Magdi néni ne félj, én barátja vagyok Marcellnek, nekem elhiszi az apja, hogy nem te, hanem õ kérte a szerepet. Lám milyen védõügyvédet rendelt mellém az Úr. A mûsort a falusi istállóban, tehenek és barmok között, eredeti környezetben adtuk elõ. A kis „szerecsenykirály" teli torokból hangosan énekelte „Dicsõség mennyben az Istennek." A papírból készített koronájára arany csillagokat ragasztott. A hideg szél átfújta a selyempalástját. Este volt, ragyogtak a csillagok fényük Marcell szemébõl tündöklött vissza. Egy hónap múlva Marcell édesapja a szülõi értekezleten döbbenten állapította meg, hogy a fia esténként az ágyban motyog, - mint õ mondja -, imádkozik. Vajon, ki tanította õt erre? Nem a „Miatyánk"-ot mondja, hanem saját szavaival beszél a mennyei Atyához. Én sem tanítottam Marcellt imádkozni. Aki elküldte a betlehemi gyermeket, gondja volt erre a mai gyermekre is. Hála legyen neki érte!
Deméné Magdi
|