- Archívumból - | |
Higgy a lepedõknek! | |
Írta: Draskóczy Gábor, 2008-10-08 | |
Két férfi rohant ki a városból. Egyenesen a temetõkertbe tartottak. A fiatalabbik, aki jobban bírta az iramot, lehagyta a középkorút, s így hamarabb ért a célba. Mind ketten szomorúnak látszottak. Ezen a reggel egyes asszonyok hihetetlen dolgokat meséltek a városban. Sírrablók feltörték éjjel halott mesterük sírját és ellopták a testét. Mások azt a képtelen dolgot állították, hogy Jézus újból él, feltámadt a halálból. János, a fiatalabb tanítvány, amikor megérkezett, behajolt a sírba és „látta, hogy ott vannak a lepedõk". Késõbb be is ment a sziklába vájt sírkamrába „és látott és hitt". Vajon mi gyõzte meg õt arról, hogy szeretett mesterük feltámadt? Abban az idõben a halottak testét tetõtõl talpig hosszú lepedõkbe tekerték, mint ahogy a lábat szokták befáslizni. A lábat csak úgy lehet megszabadítani a fáslitól, ha letekerjük róla. János amikor látta a lepedõket, amelyeket nem tekertek le Jézus testérõl, és mégis eltûnt belõle a test, elhitte, hogy Jézus valóban feltámadt. A lepedõk gyõzték meg õt arról, hogy Isten elfogadta Jézus engesztelõ halálát és kész mindannyiunknak megbocsátani.
Amikor ezekrõl a lepedõkrõl olvastam, eszembe jutott egy történet, amelyet még gyermekkoromban hallottam.
A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki izgatottan várta, hogy hazaérkezhessen. Feltûnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekintgetett ki az ablakon. Miután szóba elegyedtem vele, hamarosan feltárult elõttem szomorú élettörténete. Fiatalon, engedetlenül megszökött otthonról. Nem bírta a szülõi ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitõl otthon óvták, intették. Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta eddigi életét. Éppen ma szabadult. Mivel nem volt hová mennie, írt haza a szüleinek, hogy bocsássanak meg neki és fogadják vissza a szülõi házba. Azt is megírta, hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog érkezni. Ha a szülõk készek visszafogadni, kössenek a kert végén lévõ diófára egy fehér kendõt, amit õ a vonatról észrevehet, különben tovább utazik. Ahogy a kanyar közeledett, a fiú egyre feszültebb lett. Arra kért, hogy én nézzem meg, ott van-e a fán a megbocsátást jelentõ kendõ. A kanyar végén feltûnt a vén diófa. A látványtól felkiáltottam. A fa tele volt kötve kendõkkel és lepedõkkel, nehogy a fiú tovább utazzon. A fehér kendõk, lepedõk látványa gyõzte meg a fiút szülei megbocsátásáról.
Húsvét öröme abban van, hogy az Atya megmutatta, kész megbocsátani. Ha felismerted, hogy a bûneid miatt eddig távol éltél tõle és hiszed, hogy Jézus éretted is szenvedett a kereszten, akkor imádságban kérheted õt, hogy fogadjon fiává.
2002. febr. 26. Draskóczy Gábor
|